2015. november 8., vasárnap

Audi R8 - 5 henger lett, maradhat?

Emlékszem még rá, amikor a bemutató után nem sokkal az új R8 az Audi Sportscar Experience keretében kipróbálható volt a Hungaroringen.

Maga az esemény is olyan volt, amire feláll minden benzingőzös fickónak. Csupa sportmodell és mindezek a versenypályán nyüstölve.

Ilyen volt akkoriban


Volt ott TTS, RS4, RS6, S8 és persze az R8. A korai R8.

Mindez kilenc éve történt.

Akkor még csak nyolchengeres R8 létezett. Béna szekvenciális és isteni, nyitott alumínium kulisszás váltókkal.


Ez a váltó nem volt az igazi

Ez viszont mint az álom ...
Szóval rettenetesen nagy élmény volt.  Sőt, képzeljétek, hogy bár szigorú szervezésű volt az esemény és mindenkinek csoportokra osztva meg volt határozva, hogy hol, mikor és mennyit vezethet, a délután végére a vendégek (újságírók?) megunták vagy elfáradtak, így az üres helyekre mindig be lehetett ugrani. Így vezettem ki tudja hány tempós körön keresztül ezt a fantasztikus középmotoros szupersport autót.


De miért is nosztalgiázok? Nos, felröppent a hír, hogy az a fránya downsizeing elérte az R8-ast is. Illetve a kisebbik R8-ast a V8-at. A V10 marad - egyelőre. Igaz itthon és Európában már nincs is a kisebbik motorváltozat, csak az 5.2-es V10.

Az Audi ugyanis ringbe küldi az RS3-as öthengeres turbóját és ezzel nyugdíjba küldi a V8 szívót és szerintem ezzel a motorral vezeti majd vissza a kisebbik változatot Európába is. Ilyen ez a világ. Egyszerre 3 hengert veszítünk és a 4.3-as motorból így lesz 2.5-es. Persze ez egyelőre kevéskének tűnik, hisz hiányzik azért még jó 100 lóerőnyi erő, így könnyen elképzelhető lesz, hogy - a trendeknek megfelelően - beugrik majd egy elektromotor is.

Így jön, jöhet a hibrid R8. Most úgyis ez a menő.

A carbuzz.com alapján.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése