Z Generáció, avagy "bezzeg az én időmben" - folytatásos poszt 2. rész - Sámán

Az előzményt itt olvashatod.

Barátom, a Filozófus javaslatára cipőt húzunk és a jövőt fürkészve minden zizgő bozótban csodát, de minimum Monica Belluccit látunk, pedig, ha beigazolódik a sok előrejelzés, akkor medve az, akit csalogatva szólongatunk, nem Monica.

Monica. Vajon itt vagy valahol? 

Akkor pedig már szaladnunk sem kell, marad a duma, duma, hátha lehúz minket a halállistáról. De nem fog. Fogja majd a nyomorult szájharmónikánkat és amolyan volt egyszer egy vadnyugat mellékízzel lenyomja majd a torkunkon. Nesze neked kirándulás és Sergio Leone!

Nyakunkon a Zé Gen?

„Szar a májjal?”. Ez egy vadász mondás. Egy vadász ismerősöm idézte egyszer. Akkor fordul elő, ha az állatot májon lövik és ... nem is mondom tovább. A mi csodaszarvasunkat pedig májon lőtte a Zé generáció.

Mert az előző poszt felvetéseit folytatva jogosan merül fel a kérdés: hova tovább? Lassan bitófára küldtünk mindent, mit a mérnöki zsenialitás kitalált a millió évekkel ezelőtt elpusztult állatok és növények maradványainak elégetése céljából.

Zuhannak össze a hengerűrtalmak, és fogynak a hengerek. A show pedig nem hagyhat alább. Mindez vajon a Zé generáció hibája? Azon gyerekeké, akik köszönik, de a hülye szüleik életstílusából nem kérnek?

Egyébként nem hiszem. A levél tartalma sem lehet a papír hibája. Nem, a gond máshol van. De merre? Az Istenek nem árulták még el, hiába kértem. Talán majd a Filozófus, annak van válasza mindenre, igaz, hitetlen és anyagelvű.

A világunk hatalmasat fordul. Lassan olyan sebességgel, hogy minden, ami nem hatpontos övvel van rácsatolva leesik róla. Mi is.

A család Zé generációsai a vezetés kapcsán csak kellő őszinteséggel így nyilatkoznak: „uncsi”, meg „nem tudom a Spotify-t streamelni”.

Ők (de én is) már így hallgatnak zenét. Nem tudod mi ez? Ősember vagy ...

Bezzeg, az én koromban! (Asztapicsa, de utálom ezt mondani!) Elsőnapos jogsival lógtunk a váci úti BMW szalon ablaktáblái előtt és tócskba gyűlt a nyálunk, míg azt a csodaszép citromsárga M3-ast (E36) nézegettük órákon(!) át. Majd visszajártunk minden este, mint egyszeri lelkisérült a szemétégetőmű bekötő útjának kurváihoz, nem a testükért, nem, csak, hogy meghallgasson valaki minket. A mi Istennőnk és ribancunk egyben az a mára valószínűleg hengerfejes, összekókányolt E36 volt. Aki meghallgatta ifjúfelnőtt tévelygéseinket az életről és bólogatott, mikor ígéretet tettünk: visszajövök érted. De nem mentünk.

E36 M3. Ilyen volt a Váci úti szalonban. Örök szerelem.

Hogy is mentünk volna. De a szívünkben most is ott lakik és most 40 körül is keressük és kívánjuk. Már nem úgy és nem annyiszor, de élveznénk. Mindketten, jobban. Az biztos.

De a Zé, az más. Épp úgy, ahogy E36 sincs már, úgy változnak meg a dolgok. Mi pedig tanúk és krónikások vagyunk. Az utolsók akik nem tankolnak AdBlu-t és akik értik a V8-at vagy a 16 szelepet vagy bármit, ami emlékeztet arra, mikor még rólunk beszéltek úgy: azok a furcsa fiatalok.

Velünk vagytok? Írjatok nekünk az élményeitekről, szerelmekről, autókról, fogadalmakról!

Merre tovább, Filozófus? Az ott nem egy málna bokor?

Folytatjuk a Filozófussal.